
Vízionizátor
Japánban 1960 óta a lúgos illetve savas vizes terápia elismert úgy belső (lúgos víz), mint külső (savas víz) használatra, és jelenleg is mint értékes gyógy terápiát, alkalmazzák az ország legnagyobb kórházaiban. Ma már bárki számára elérhető egy olyan házi használatra szánt vízionizáló készülék, mellyel lúgos vizet állíthatunk elő otthonunkban.
Az ionizált víz a 21. század egészség-megőrzési felismeréseinek és technikai csodáinak egyike. Az ionizált víz egy hihetetlenül hatékony antioxidáns, amely óriási mennyiségű oxigénnel energizálja az emberi szervezetet. Erősen lúgos, ezáltal segít semlegesíteni és eltávolítani a betegségeék kialakulásáért felelős savas kémhatású káros anyagokat a szervezetből. Kiválóan hidratás és méregtelenít, mivel az ionizált víz feleakkorák, mint a hagyományos vízmolekuláké, így könnyebben jutnak be az emberi test szöveteibe, maguk előtt tolva, és eltávolítva a méreganyagokat.
A Biocom vízionizáló
5 db nagyméretű, platinával bevont titán elektródalemezzel ionizálja a vizet a készülékben (legkorszerűbb japán fejlesztés). Az addott csapvíz minőségétől függően 10 vagy ennél magasabb pH-értékű ionizált vizet állít elő a vízionizáló berendezés. Minőségét és az ionizálás erősségi fokát tekintve a Biocom vízionizáló a piacon kapható minden egyéb hasonló termékkel állja a versenyt.
A vízionizáló gép az elektródatisztítást automatikusan elvégzi. Az automata vízfolyás-szabályozó az elektródalemez polaritását megfordítja és megváltoztatja a víz folyásának irányát, így még akkor is rendelkezésünkre áll ionizált víz, amikor a gép éppen tisztítást végez.
A vízionizáló működése
A berendezés a normál csapvizet, a szervezetet támogató lúgos és antioxidáns, egészséges vízzé alakítja át, a tiszta ásványi vizet különválasztja a szervezetre ártalmas savas víztől úgy, hogy a szervezet számára fontos ásványi anyagok a vízben maradnak, de a szennyeződések, klór, hormonok és egyéb nem kívánatos anyagok kiszűrésre kerülnek. A lúgos víz egy ionizált víz, amely elektrolízis által jön létre. Az elektrolízis egy olyan folyamat, amelyen keresztül a víz savas és lúgos vízre bomlik le.
Műszaki jellemzők:
Feszültség: 110V/220V
Elektrolíziskamra területe: 450cm²
Fogyasztás: 100-200W
Szűrőkapacitás: 12000 liter
Méretek: 27,5(Szé)x31,5(Ma)x14(Mé) cm
Tömeg: 3,5kg
A lúgos víz jelentősége: Az egészséges test érdekében a vér lúgosságát 7,35 és 7,45 pH érték között kell tartani. A környezeti hatások és a modern társadalomra jellemző helytelen táplákozás miatt a savszint a 7,35 pH értéknél alacsonyabbra csökken. Ekkor a szervezetünk az egyensúly visszaállítása érdekében létfontosságú elemeket von ki a test különböző részeiből (pl.: kálciumot a csontokból), s ennek következtében különböző betegségek alakulhatnak ki. Lúgos víz fogyasztása közben a vér pH értéke stabilizálódik, visszaáll az egyensúlyi állapot, megszünnek az egészségügyi problémák.
Az ivásra szánt lúgos víznek a pH értéke 8,5 és 9,5 között változtatható. Ez az igazán ideális, ivásra ajánlott víz!
A lúgos víz előnyei:
~ Kitisztítja a vastagbelet
~ Segíti az ideális testsúly elérését
~ Erősíti az immunrendszert
~ Javítja a vitaminok és ásványi anyagok felszívódását
~ Lassítja az öregedést
~ Segít a betegségek leküzdésében
A készülékkel egyéb pH értékű víz is előállítható. Ezek ivásra nem alkalmasak, viszont egyéb módon hasznosíthatók, amelyeket az alábbi felsorolás tartalmaz:
Erősen lúgos víz (11,5 pH vagy annál magasabb):
~ Foltisztítás (zsíradék, kávé, olaj, vízkő, stb.)
~ Mosogatás (kevesebb mosogatószer szükséges)
~ Növényvédőszer maradványok eltávolítása zöldségek, gyümölcsök felületéről
Savas víz (5,5 pH):
~ Fürdés (puhább, rugalmasabb bőr)
~ Arctisztítás (pórusösszehúzó hatás)
~ Hajápolás (fényesebb haj balzsam nélkül is)
Erősen savas (2,5 pH vagy az alatt)
~ Fertőtlenítés (az USA-ban 2002-ben élelmiszerfertőtlenítőként elismerve)
~ Bőrbetegségek (gomba, ekcéma, pattanás, stb.) külső kezelésére
A lúgos víz fogyasztása alkalmas az egészségünk, és a karcsú vonalaink, egészséges testsúlyunk megtartására, szigorú diéta nélkül is. A nagyon magas ORP értékű (antioxidáns képesség), lúgosságú, és mikroklaszteres szerkezetű víz miatt, ez a berendezés különös módon ajánlott a krónikus betegségekben szenvedőknek, illetve azoknak, akik nagyon súlyos egészségügyi problémákkal küszködnek. Állapotuk gyorsan és jelentősen javulhat! A vízionizáló gép megvásárlásával le lehet mondani sokféle egyéb háztartási kemikália használatáról, mint a vízkőoldó, fertőtlenítő és mosogató szerek.
Ára: 269.990 Ft helyett 199.990 Ft! Akció a készlet erejéig!

Biocom PR-CH
Konyhapultra helyezhető vízhűtő és forróvíz-előállító készülék automatikus csatlakozással a tisztítottvíz-előállító rendszerhez.
Az iroda vagy otthona számára egyaránt használható.
Folyamatosan biztosítja a hideg, illetve forró vizet. Érintőkacsolós gombokkal, forró víz biztonsági zárral.
Műszaki jellemzők:
Vízhűtés: 20 liter/óra
Vízmelegítés: 10 liter/óra
Feszültség: 110V/220V (50/60Hz)
Méretek: 33(Szé)x42(Ma)x35(Mé) cm
Tömeg: 9,5kg
Ára: 219.000 Ft

Biocom RO 105 víztisztító
Fordított ozmózis víztisztító rendszer
Az RO 105 víztisztító berendezés a fordított ozmózis technológiájával nyújt Önnek biztonságos, tiszta ivóvizet. Vegyi anyagok és elektromos áram használata nélkül biztosít prémium vízminőséget. Képes a vízből eltávolítani a szilárd anyagok 95%-át, a szerves anyagok, valamint a baktériumok 99%-át.
Az RO 105 víztisztító egyszerre javítja a víz ízét és minőségét. 99%-al csökkenti a víz klórtartalmát, kellemetlen szagát és a benne lévő lerakódásokat. Szintén kivonja a kemény vízre jellemző anyagokat, mint pl. az ólom, réz, bárium, króm, merkúrium, nátrium, kadmium, nitritek, nitrátok, és a szelén…
Ez a kis víztisztító berendezés észrevétlenül elfér a mosogató alatt. Segítségével karnyújtásnyira egészséges, jóízű ivóvizet találunk. A család teljes vízigényét kiszolgálja a készülék. Az RO 105 víztisztítót 12 literes tartállyal, minden alkatrésszel, beszerelési csomaggal, színes műanyag csővel és elegáns csappal szállítjuk.
Az RO 105 víztisztító rendszer segítségével a nap 24 órájában folyik a csapból megbízható inőségű, tiszta ivóvíz, családjának nem kell többé palackozott vizet vásárolnia az üzletben.
Ro 105 víztisztító szűrőpatronok
-
5 mikronos szűrőpatron: Hatékonyan eltávolítja a vízből a nagyobb szennyeződéseket, vasat, homokot, stb.
-
Aktív szén szűrő: Kiszűri a klór és egyéb kémiai anyagok 99%-át. Fokozottan javítja a víz színét, ízét és illatát.
-
1 mikronos szűrő: Hatékony szűrést végez a membrán előtt (annak védelmében).
-
Reverz Ozmózis membrán: A TFC (thin film composite) membrán napi ~300 liter tiszta vizet állít elő. Eltávolítja a vízből az esetlegesen benne található nehézfémeket, klórt, vízkövet, nitrátot, arzént, baktériumokat, vasat, nitritet, stb.
-
Aktív szén utószűrő:A tisztított víz ízének és illatának tökéletes tisztaságáért.
Műszaki jellemzők:
Membrán: ~300 liter/nap
Tiszta víz tartály: 12 liter
Üzemi nyomás: 3,5-7 Bar
Méretek: 37(Szé)x45(Ma)x20(Mé) cm – Berendezés
28(Szé)x28(Ma)x35(Mé) cm – Tartály
Tömeg: 8kg – Berendezés
4kg – Tartály
Ára: 88.990 Ft



